Ülést tartott az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanács Elnöksége 2015. szeptember 30.

Megjelent: 2015. október 21. szerda

Ritzl Ferenc társelnök köszöntötte a meghívott Árva Jánost az MKKSZ elnökét, dr Kádár Ilonát a Jelölő Bizottság elnökét és dr. Marosi Jánost, az MKKSZ SZÜB elnökét. Árva János tájékoztatást adott a MANORKA program értékeléséről. Elmondta, hogy a száz járásban a felvállalt két napos tréninget sikerült megtartani. Ezután a feladat a tagság létszámának növelése lenne. Most folynak azok a megyei titkári tájékoztatók, melyen szó van a MANORKA programról. Például Pest megyében is sikerrel tartották meg a rendezvényt, ahol részt vettek a kormányhivatalok vezetői is.

Horváth Sándorné, Forgony Ferencné, Weisz Zoltán, dr. Kádár Ilona, Árva János, Bukta Tibor,  Csonka Béla, Gozman Józsefné, Tóthné Merth Bernadette, Ritzl Ferenc, dr. Marosi János

Majd ismertette a MASZSZ megalakulásával kapcsolatos és az azóta eltelt idő eseményeit. A 2013-as év az összefogás, a várakozás, majd a megalakulás éve volt. 2014-ben kiderült, hogy az új szervezet cselekvőképtelen. Kialakult egy olyan hangulat, amely megkérdőjelezte, hogy kell-e ebben a szervezetben részt vennie a SZEF-nek. A MASZSZ tevékenysége egyre inkább azt eredményezte, hogy 2015 elején a SZEF tag maradt, de önállóságát nem adta fel. Végül szeptemberben a SZEF Szövetségi Tanácsa a MASZSZ-ból való kilépéséről döntött. A SZEF foglalkozott a férfiak 40 éves jogviszony utáni nyugdíjba vonulás kérdésével, de a jelenlegi gazdasági, politikai helyzetben nem tartotta indokoltnak.

Gozman Józsefné elmondta, hogy aMANORKA program majd a későbbiekben mutatja meg, hogy eredményes lesz-e a taglétszám növelésében. Az aktív tagok körében a taglétszám növekedése esetén a szervezés elismeréséért anyagi forrást is biztosít az SZEF.

Több elnökségi tag is feltette azt a kérdést, hogy az MKKSZ-nek szüksége van-e az ONYT-re, támogatja-e anyagilag a munkáját, a programját. Csonka Béla az ONYT elnökségi tagja, a SZEB elnöke vita után elmondta, hogy az alap-dokumentumok arról szólnak,hogyaz ONYT az MKKSZ rétegszervezete. Szükség van ránk, segítjük az MKKSZ elképzeléseit megvalósítani, ott vagyunk a tüntetéseken, bele férünk a jövőképbe. Árva János úgy nyilatkozott, hogy az MKKSZ vezetése mindkét rétegszervezet munkájára számít és a 2016. évi költségvetésben biztosítanak forrást a működésre.

A napirend lezárása előtt Árva János MKKSZ elnök tisztelettel köszöntötte Bukta Tibort, aki 60 éve tagja a szakszervezetnek és több cikluson át volt az MKKSZ Választmányi tagja, a SZEF koordinátora, az MKKSZ Heves megye titkára. Átadta az MKKSZ emléklapját és további jó egészséget kívánt segítő munkájához. Gozman Józsefné társelnök az ONYT elnökség nevében köszöntötte és átadta az ONYT ajándékát.

Az MKKSZ Alapszabály módosítás tervezetéről dr. Marosi János a SZÜB elnöke tájékoztatta az ONYT elnökségét. Az új Ptk. miatt az Alapszabályt 2016. március 15-ig módosítani kell. Elmondta, hogy a módosítás az Alapszabályt több ponton érinti, így többek között a rétegszervezetre is kiterjed. Változik az OV létszáma és Felügyelőbizottságot is kell választani. Az előző elnökségi ülés után is több új javaslat is beérkezett. Az MKKSZ elnöksége 2015. október 17-én fogja tárgyalni és novemberben kerül az Országos Választmány elé.

A továbbiakban az ONYT átalakításáról volt szó. A Szervezési Bizottság vezetője Csonka Béla szerint a változásokhoz igazodva  elvégezték a tagság revízióját és elkészített egy új modellt a vezetés, a tevékenységirányítás ésszerűsítésére. A visszaérkezett adatlapok szerint 12-en nyilatkoztak úgy, hogy élethelyzetükre, egészségi állapotukra való tekintettel az ONYT-ben nem tudják tovább vállalni az aktív közreműködést. A fennmaradó 20 tag közül kerül megválasztásra a tervezett 7 fős elnökség, 2 bizottság elnöke, tagsága és a megyei koordinátorok. Az ONYT indokoltnak tartja olyan koordinátori rendszer életre hívását, amely a területen biztosítja az információáramlást, a szükséges szervezési tevékenységet, a tagságra irányuló ráfigyelést. A koordinátor lenne a kapocs a területi, megyei szervezet vezetéséhez, az országos szakmai tanácsokhoz, segítve ezzel az elnökség munkáját. 

Gozman Józsefnészerintszükséges az ONYT ésszerűsítése, a tanácson és a bizottságokon belül a munkamegosztás. Megköszönte Csonka Béla, Tóthné Merth Bernadette, Kondor Árpádné, dr. Márkus István és Weisz Zoltán elnökség tagjainak a munkáját. Tisztelet illeti meg mindazokat, akik nyugdíjasok érdekében tettel bizonyítják elkötelezettségüket. Javasolja, hogy ünnepélyes keretek között köszönjük meg azok munkáját, akik úgy nyilatkoztak, hogy nem tudják élethelyzetükre, egészségi állapotukra való tekintettel az ONYT-ben való aktív közreműködést vállalni.

Az MKKSZ ONYT munkájáról szóló beszámoló előterjesztője Gozman Józsefné társelnök volt, a kiegészített beszámoló kerül az ONYT ülésének napirendjére. Elmondta, hogy szeptember 28-án NYOK ülés volt, az Idősek Világnapja a honlapon is megjelenik és tájékoztatott a FERPA VII. Kongresszusáról.

 

Tóthné Merth Bernadette

MKKSZ ONYT Elnökség tagja

Kommunikációs Bizottság elnöke

 

 

 


 

  • A közelmúltban jelentek meg azok a szorzószámok, amelyek alapján már ki lehet számítani, mekkora nyugdíjat kapnak azok, akik idén intenek búcsút a munkával töltött éveknek. A nyugdíj pontos összegének kiszámítása...

  • A foglalkoztatás és az ipari termelés bővülése egyre nagyobb feladatot jelent a munkáltatóknak és a munkavédelmi szakembereknek, hiszen a biztonságosabb munkahelyek kialakítása, valamint a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések számának...

  • Egy nemzetközi felmérés szerint a nők karrierje szempontjából a legvonzóbb iparág a technológiai ipar. Itt a legkedvezőbbek a lehetőségek, a munkahelyi környezet és az előrejutás is. Az öt legjobb IT...

  •  Tovább apadt a szakképzés népszerűsége – derül ki az Oktatási Hivatal (OH) legújabb adataiból, melyet a Magyar Nemzet ismertetett. A hivatal annak apropóján közölte a legfrissebb statisztikát, hogy szerdán lezárult...

  • Elfogadja, de mindössze az első lépésnek tartja a BKV béremelési javaslatát, a 10+5 százalékot az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában