Ülést tartott az Elnökség 2017. december 09-én.

Megjelent: 2017. december 11. hétfő

Az MKKSZ Elnöksége 2017. december 9-én, szombaton megtartotta ez évi utolsó, hatodik ülését. Az ülés első szakaszában Boros Péterné elnök, Veres Ildikó alelnök és Árva János alelnök számolt be az előző ülés óta végzett munkáról. Akik olvassák honlapunkat, tapasztalhatták, hogy ősszel számtalan tanácskozás (KÉF, OKÉT, OSZT ülések, SZEF ügyvivő testületi ülések, MKKSZ és SZEF Akadémia, megyei titkári értekezlet, egyéb érdekegyeztetések, sajtótájékoztatók stb.) volt. Ennek részben szervezésében, részben aktív résztvevőjeként tevékenykedtek vezetőink. Ugyancsak tájékoztatót tartott a nemzetközi kapcsolatokról és a SZEFIT tanácskozásáról Ferencz Norbert, az Ifjúsági Képviselet vezetője.

 

Boros Péterné tájékoztatta a testületet a 2018. évi költségvetési koncepióról, annak főbb számairól. Ma úgy látjuk, hogy 2018-ban sem lesz elég a tagdíjbevétel arra, hogy teljesen fedezze a kiadásokat, így ismét az előző években félretett tartalékból kell a hiányt kipótolni. Éppen ezért fontos, hogy dolgozzunk egy új kedvezményrendszeren, mellyel több tagot tudunk bevonzani aktív érdekvédő szervezetünkbe. A takarékosság miatt a következő évben is csak a legszükségesebb rendezvényeket és képzéseket tudjuk megszervezni.

Az elnökség döntött arról, hogy 2018. január 1-től az SZMSZ 35. pontjának végrehajtását felfüggeszti a tagdíjplafon változtatásáról, ez azt jelenti, hogy változatlan marad a 0,9 %-os tagdíjarány és a 2400 Ft-os tagdíjplafon. Ennek oka az, hogy a tagjaink jelentős létszámát kitevő önkormányzati területen már 10 éve nem történt általános béremelés, sztrájkharcunk is éppen ezért folyik. 

Ez követően dr. Marosi János előterjesztésében a testület elfogadta a SZÜB javaslatát a ciklus közbeni elnökségi tag választásának szükségességéről. Majd az elnökség jóváhagyta a Fiatalok Képviselete, a Hadjú-Bihar megyei titkári tanács és a Szervezetépítő Munkabizottság új működési szabályzatait.

Fehér József, elnöki megbízott az MKKSZ tulajdonában lévő ingatlanokkal kapcsolatban tett javaslatai alapján döntött az elnökség néhány soron lévő teendőről.

Dr. Marosi János

 

 

 


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában