
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt javasolta pár napja, hogy az augusztus 8-i szombati munkanapot halasszák el a hőség miatt, Magyar Péter miniszterelnök pedig úgy reagált erre, hogy „fontolóra vennék”. De akkor most kell dolgozni szombaton, vagy nem? A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek zöme úgy véli, marad holnap a ledolgozós szombat.
Hétfőn a tartós hőségriasztásra tekintettel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kérte: halasszák el az augusztus 8-i ledolgozós szombatot. Magyar Péter miniszterelnök pedig aznap úgy nyilatkozott, fontolóra veszi a kamara javaslatát. Ma péntek van, hivatalos döntés nem született – végül is akkor kell holnap dolgoznunk, vagy sem? Megkérdeztük a kormányzati szerveket, és érdeklődtünk a munkáltatók, illetve a munkavállalók képviselőinél is. Akadt némi bizonytalanság a holnapi nappal kapcsolatban, de a többség arra hajlott, hogy, mivel nem hirdették ki az áthelyezett (augusztus 21-i, pénteki) munkanap áthelyezését augusztus 8-ról (szombatról) egy másik napra, így holnap, szombaton dolgoznunk kell.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nagy Elek reggel a 24.hu-nak azt mondta, pénteken vár kormánydöntést a kérdésben. Hozzátette, mivel az időjárás enyhült, nem várható akkora hőség, mint az elmúlt napokban, így arra számít, hogy marad a szombati munkanap.
Nem hallottam róla, hogy lett volna döntés az augusztus 8-i munkanap ügyében
– mondta lapunknak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára. Hozzátette, vállalkozóik körében nem volt igény a szombati munkanap áthelyezésére. A VOSZ a hőség kapcsán az energiamegtakarítással kapcsolatban tett lépéseket, energiaösszefogást hirdettek – tagcégeik csúcsidőben csökkentették az energiafelhasználásukat.
Sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen ledolgozós szombat nem oszt, nem szoroz, vagyis valójában nem is lenne szükség pótmunkanapok beiktatására. Ő viszont fontosnak tartja, hogy a kiadott pihenőnapokért (esetünkben az egész 20-át követő péntek, amivel négynapos hosszú hétvége jön létre) cserében legyenek ledolgozós szombatok, mert ez a cégek teljesítményében és a GDP-ben is látszik. Ha viszont úgy döntenek, hogy az előre meghirdetett áthelyezett munkanapot átteszik máskorra, akkor arról jó előre kellene dönteni, hogy a cégeknek legyen idejük a felkészülésre. Még az sem biztos, hogy elég, ha hétfőn azt mondják, hogy a szombat mégsem lesz munkanap. Persze az időjárással kapcsolatban nehéz nagyon előre gondolkodni – tette hozzá.
Vihar a biliben?
Úgy hallottam, a kormány úgy döntött, mégsem helyezik át a most szombati munkanapot, vagyis dolgozni kell
– közölte lapunkkal a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. László Zoltán szerint is időben kell meghozni egy ilyen döntést, hogy időben tudhassanak róla a dolgozók, mert csak így segítheti a magánéletük megszervezését egy munkanap-áthelyezés. Iparban működő szakszervezetként az a tapasztalatuk, hogy az nem igazán szempont, milyen az idő éppen, mert, ha egy cégnek nagy megrendelése van, akkor dolgozni kell, akkor is, ha ünnepnap van, ha nagy a hőség, vagy éppen a hideg, vagy – mint viccesen fogalmazott – akkor is, ha vízilovak potyognak az égből.
Ezért fogalmazott úgy, hogy egy kicsit „vihar a biliben” történetnek érzi a szombati munkanap-áthelyezés kérdését, az ipar szemszögéből nézve. Persze, ha időben szólnak, szervezéssel megoldható egy soron kívüli áthelyezés akkor is, ha előre kihirdetett munkanap-áthelyezést kell módosítani. Persze kérdés, hogyha az időjárás függvényében rendelnék el a munkanap-áthelyezést, akkor van-e időben információ arról, mi várható – értett egyet Perlusz Lászlóval.
Hozzátette, kérdés, hogy kell-e olyan szabályt alkotni, hogy mekkora az a hőmérsékleti tartomány, amikor még kell dolgozniuk az embereknek, és az alatt vagy afelett már nem. Meg lehet szerinte vizsgálni, hogy ennek van-e relevanciája.
A Vasas területén, illetve az iparban egyébként nem mindenhol le kell dolgozni a ledolgozós szombatokon,mert egy magáncég szabadon dönthet úgy is, hogy nem kéri a szombatok ledolgozását.Most is akad olyan cég, amely a szakszervezettel egyeztetve már hétfőn bejelentette: náluk nem kell majd dolgozni augusztus 8-án. Más kérdés, hogy ezt alapvetően nem empátiából hirdették meg, hanem azért, mert éppen kevés a megrendelésük. Szeptembertől viszont több megrendelésük lesz, szóval akkor le kell majd dolgozni ezt a mostani szombatot is.
Hogyan lesznek nyitva az ügyfélszolgálatok?
Én úgy tudom, kell holnap dolgozni, úgy, ahogy eredetileg is kellett volna, mert nem volt ellenkező utasítás kormánytisztviselői körben
– mondta lapunknak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Boros Péterné. Hozzátette, a dolgozók nyilván örültek volna mindenhol, ha most elmarad ez a szombati munka. Szerinte az sem lenne késő, ha ma bejelentené a kormány, hogy holnap mégsem kell dolgozni. Az emberek követik a híreket, tudomást szereznének róla – feltételezte.
Abban viszont kicsit bizonytalan volt, hogy az ügyfélszolgálatok nyitvatartása hogyan alakul szombaton. A hőségre tekintettel ugyanis hétfőtől péntekig, a harmadfokú hőségriasztás idejére azt rendelték el, hogy azokban a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, ahol nem működik légkondicionáló berendezés, csak 11-ig van ügyfélfogadás. (Tudomása szerint ezt sem tartották be mindenhol.) De most szombaton már csak másodfokú a hőségriasztás, így bizonytalan benne, hogy mi a szabály az ügyfélszolgálatokon – erről ma reggel még nem volt biztos információja.
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a 24.hu-nak azt írta: mivel az országos tisztifőorvos augusztus 8-ától másodfokúra mérsékelte a hőségriasztást, a szombati munkanapon az országban működő valamennyi kormányablak és kormányhivatali ügyfélszolgálat pénteki nyitvatartási rend szerint üzemel.
A pénteki nyitvatartási rendben a legtöbb ügyfélszolgálat jellemzően rövidebb ideig várja az ügyfeleket, mint más hétköznapokon. Ebben a válaszban az is benne van, hogy ezek szerinta szombaton munkanap lesz.
Mint az OKF-től megtudtuk, a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari ügyfélszolgálati irodái is nyitva lesznek szombaton, országszerte, 8 és 14 óra között. Magyar Péter pedig pénteki videójában többek között bejelentette, hogy a Védelmi Munkacsoport úgy döntött:az állami szférában véget ér az otthoni munkavégzés.
Frissítünk!
A Magyar Posta cikkünk megjelenése után közölte, hogy augusztus 11-ig tartja fent az extrém hőség kapcsán bevezetett ideiglenes intézkedéseit. Szombaton a posták a linken részletezettek szerint üzemelnek. 2026.08.10-11-én, hétfőn-kedden a nem klimatizált posták továbbra is 12 órakor bezárnak. A kézbesítők pedig csak annyi küldeménnyel indulnak útnak, amennyivel legkésőbb 11 óráig biztosan visszaérnek a bázispostájukra. A munkatársak egészségének védelme érdekében hozott intézkedések miatt a csomagfeldolgozásban és kézbesítésben előfordulhatnak lassulások, amiért ügyfeleik megértését kérik.
Fontosak a ledolgozós szombatok
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) álláspontja szerint az áthelyezett munkanapok ledolgozása fontos eleme a munkarend kiszámíthatóságának és a gazdaság zavartalan működésének. Az éves munkaidő tervezése során a vállalatok számolnak ezekkel a munkanapokkal, ezért azok elhagyása számos ágazatban működési és termelési nehézségeket okozhat.
Nemzetközi összehasonlításban a szabadságokkal és fizetett ünnepnapokkal csökkentett éves munkaidő mennyisége a versenyképességet befolyásoló tényezők egyike. Éppen ezért a munkarend stabilitása és az éves munkaidő következetes teljesítése a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.
A rendkívüli időjárási körülmények nem írják felül a kiszámítható munkarend és a gazdaság működésének szempontjait, ugyanakkor fokozott figyelmet igényelnek a munkavédelmi intézkedések és a munkavállalók védelme terén.
Forrás: 24.hu


















