
Az új köztársasági elnök: Baka András jogászprofesszor – portré
Infostart - 2026. augusztus 11. 15:36
https://infostart.hu/.../baka-andras-a-vilag-es-europa...
Baka András Bálint Magyarország következő köztársasági elnöke, akit kedden megválasztott az Országgyűlés, rögtön esküt is tett, és a jövő héten foglalja el hivatalát. A parlamentben ismertetett életútja szerint a rendszerváltozáskor kicsit megmerítkezett a politizálásban, de maradt inkább a jogtudományi pályán, tudására Strasbourgtól Amerikáig évtizedeken át igény tartottak, itthon 2012-ig konszenzus volt az elismerésében.
Baka András Bálint 1952-ben született Budapesten.
Középiskolai tanulmányait az I. István Gimnázium fizika-kémia tagozatán végezte, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1978-ban végzett summa cum laude eredménnyel.
1978 és 1990 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmány- és közigazgatásjogi osztályán volt munkatárs, majd főmunkatárs, kutatási területe a kisebbségek, a nemzetiségek története, valamint az emberi jogok voltak.
1988-ban szerezte meg az állam- és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot. Tudományos munkájáért ebben az évben akadémiai ifjúsági díjjal tüntettek ki.
A rendszerváltozáskor párton kívüliként rövid ideig az MDF frakciójának tagja volt, majd mandátumáról lemondott.
1990 és 1998 között két ciklusban az államigazgatási főiskola főigazgatója,
1994 és 2008 között 3 ciklusban az emberi jogok európai bíróságának tagja volt.
Posztjára 3 jelölt között 1991-ben az Antall-kormány, 1998-ban az MSZP-SZDSZ-kormány, 2001-ben pedig az első Orbán-kormány jelöltjeként az Európa Tanács közgyűlése választotta meg.


















