2020. február 21-én az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartói Irodájában szakmai konferenciát szerveztek az európai minimálbérről és a tisztességes érdekegyeztetésről.
A konferenciát Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke nyitotta meg. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a minimálbér meghatározása és a bérfelzárkóztatás –a tisztességes érdekegyeztetés működtetése- mind a munkáltatók, mind a munkavállalók, mind pedig az államok közös érdeke.
A konferencián előadást tartott az Európai Szakszervezeti Szövetség képviselője, valamint:
- Nemes Gábor, elnök, Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége
- Böcskei Balázs, IDEA Intézet
- Csóti Csaba, elnök, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
- Boros Péterné, elnök, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
- Kordás László, elnök, Magyar Szakszervezeti Szövetség
- Vértes András, alelnök, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
- Dávid Ferenc, volt főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
A következőkben Boros Péterné előadásának szerkesztett változatát adjuk közre.
Boros Péterné előadása
Boros Péterné előadásának kezdetén utalt arra, hogy a mai konferencia elindíthatja azt az együtt gondolkodást, amely összekapcsolja az európai minimálbér megteremtéséért, a bérfelzárkóztatás megvalósításáért, és az európai normáknak megfelelő tisztességes magyar érdekegyeztetés visszaállításáért szükséges közös cselekvést.
Az IDEA Intézet tanulmányából és a most elhangzott előadásból is megértettük, hogy az Európai Uniós minimálbér bevezetésének perspektíváit tekintve nagyon sok a nyitott kérdés, és számolni kell az erős ellenérdekeltséggel.
De ne mondjunk le arról, hogy az egyszer majd, valamilyen formában megvalósulhat.
Most abban értünk egyet, hogy:
- össze kell hangolni az európai munkaerő piaci politikát,
- a globális környezetvédelmi szempontokat,
- figyelembe kell venni a nemzeti adottságokat.
Azt például, hogy az adott országban mennyit ér a nettó minimálbér (lásd 1. számú kép).
Mert például a magyar bruttó minimálbér ugyan az átlagbér 44 %-a, - ami messze van még a 60 %-tól is - de a magyar adóztatás és az árviszonyok együttes hatása azt eredményezi, hogy az úgynevezett alapkiadások 47 %-kal többe kerülnek, mint amennyit egy magyar minimálbéres dolgozó havi munkája után kézhez kap.
A jelenlegi trendeket figyelembe véve megállapítható, hogy a régióban a magyar minimálbéresek tekinthetőek a legszegényebbeknek, a legkisebb – 528 EURÓ értéket bíró minimálbérrel (lásd 2. számú kép).
És akkor nem beszéltünk még arról, ami nem jelenik meg a számokban, de az életminőséget meghatározza:
- az egészségügyi ellátás,
- az elvesztett körzeti orvos,
- a bezárt gyógyszertár,
- a megszűnt könyvtár,
- a bezárt kormányablak,
- a tanárhiány, a dajka hiány miatt felszámolt iskola, óvoda
- nem beszélve az oktatás minőségéről
és még sorolhatnám az ellehetetlenült közszolgáltatásokat.
A minimálbér, mint bérelem szerepét tudjuk.
Kicsit leegyszerűsítve azt mondom, hogy a minimálbér az az általános kötelező bértarifa, amely nincs kötve kompetenciához, és/vagy teljesítményhez. Tehát a legolcsóbb munkaerő ára.
Kitérőként megemlítem, hogy nálunk ez se igaz, mert a közfoglalkoztatott 8 órai munkáért még ezt sem kapja meg.
De, hogy mennyire torzult a közszférában a minimálbér szerepe, azt a közszolgálati bértáblák mutatják.
Mit látunk ezeken?
Lefordítom. Például szakmunkás bérminimumra jogosult az a felsőfokú végzettségű köztisztviselő, aki 22 év szolgálati viszonnyal rendelkezik (lásd 3. számú kép).
Vagy például minimálbérre jogosult az a közalkalmazott, aki alapfokú iskolai végzettséget sem igénylő munkakörben dolgozik (lásd 4. számú kép).
Ez a közalkalmazotti „A” fizetési osztály.
De a „J” fizetési osztály kezdő bértétele is alatta van a minimálbérnek, pedig ebben a fizetési osztályban a munkaköröket nem csak egyetemi végzettséghez, hanem tudományos fokozathoz, esetenként akadémiai doktori címhez kötik.
Ha ez a bérezés nem változik meg, akkor ezekben az értelmiségi közszolgálati szakmákban nem lesz utánpótlás, a fiatalok nem fognak idejönni. Az értelmiségi, diplomás közszolgálati szerep megtanulásának és fenntartásának költsége benne kell, legyen a diplomás bérekben, különben nincs a kor színvonalának megfelelő egészségügy, iskola, szociális otthon, rendvédelem, tömegközlekedés, közigazgatás, és nincsenek, akik ezen rendszereket hatékonyan irányítják.
Ezért kell közszolgálati diplomás bérminimum, és ezért kell biztosítani, hogy a minimál, tarifákról a közszolgálati érdekképviseletek nélkül ne lehessen dönteni.
Ez ügyben a versenyszféra képviselőinek segítségét kell kérni, mert ők tudják, hogy az általuk képviseltek nemcsak a munkapiac szereplői, hanem:
- állampolgárként,
- betegként,
- lakosként,
- közlekedőként
- képzéseket igénybe vevőként
érdekeltek a minőségi közszolgáltatásokban.
A kormány „igen kreatív” az adatszolgáltatásban és a döntéseket megalapozó statisztikákban. De még a hivatalos adatszolgáltatás sem takarhatja el, hogy - a költségvetési zárszámadási törvény szerinti - mintegy 700 ezer magyar közszolgálati munkavállaló több mint ¼-e nem a rá irányadó bértábla szerinti bért kapja, mert az kevesebb lenne, mint a minimálbér.
Ezért kell harcolni bérrendezésért, a bérfelzárkóztatásért, és a közszolgálati diplomás bérminimum bevezetéséért, a tisztességes érdekegyeztetés visszaállításáért.
Mi a tétje a közszolgálatban a tisztességes érdekegyeztetés visszaállításának?
A mai helyzet elfogadhatatlan, és nem volt ez mindig így. (lásd 6.-7.-8. számú képek).
A 6; 7; 8. számú képeken összefoglaltuk, hogy 2010 előtt a kormány a munkáltatók (amely a közszféra esetében lényegében azonos) és a szakszervezetek milyen fórumokon egyeztethettek?
Működött az általános országos makroszintű érdekegyeztetés, amelynek a közszféra munkavállalói érdekképviseletei teljes jogú tagjai voltak.
Létezett, és fontos megállapodások színtere volt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács.
Külön tárgyalási lehetőség volt jogállási törvények szerint.
Törvény szabályozta, hogy a tárcák (minisztériumok) is működtessék a szociális párbeszéd intézményeit.
És végül, de nem utolsó sorban a fenntartók, illetve a munkáltatók szintjén is érdemi alkura, de legalább is szabályozott párbeszédre volt lehetőség.
Mi van ma?
Ez a hatalom az érdemi érdekegyeztetést minden szinten kijátssza.
2011-től megszűnt a makroszintű fórum, a munkahelyi érdekegyeztetés – a központosítás miatt – teljesen kiüresedett. A fenntartó semmilyen saját forrással nem rendelkezik, ezért ott nincs miről egyeztetni, maradt egyetlen szint, egyetlen tárgyalási fórum, a kormány.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban az OKÉT 2019. március 22-ei ülésének jegyzőkönyvéből idézzek: „A kormány képviseletében jelenlévő helyettes államtitkár egyértelműen nyilatkozott: „hogy az érdekegyeztetés nem elosztási fórum, és a kormány képviselői nem a szakszervezetek pincérei. ”
Ez világos beszéd!
Ebből eredő valóságos dilemmánk, - úgy vagyunk ezzel, mint az ellenzéki képviselők a parlamenttel,- menni, vagy maradni?
Kivonulni - a konföderációs támogatás elvesztésének kockázatával,- vagy részt venni, de a jelenlét semmit nem eredményez.
Az előbbiek alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a kormánnyal, mint munkáltatóval a közszolgálati érdekegyeztetés nemcsak eredménytelen, hanem nincs témája, és nincs tétje sem.
Nem kívánom idealizálni a 10 évvel ezelőtti helyzetet sem, - mi abban az időben is, összeszámoltam 18-szor tiltakoztunk az utcán, de a jelenlegi érdekegyeztetés elfogadhatatlan.
Engedjenek meg egy rövid kitérőt a közszféra létszámára. A versenyszféra képviselői visszatérően azzal érvelnek, hogy túl nagy a magyar közszolgálat foglalkoztatotti létszáma.
Én most nem kívánok ezzel vitatkozni, de fel kell tennünk közösen a kérdést, hogy hol van túl foglalkoztatottság:
- az egészségügyben,
- az oktatásban,
- a helyenként 40 %-os munkaerőhiánnyal küzdő szociális ágazatban,
- a rendőrségen,
vagy túl sok az a 10%-i (egyesek szerint a 20 % is elérő) politikai eltartott, akiket a hatalom közszolgálati állásokkal díjaz?
A jelenlegi helyzet tarthatatlanságának bemutatására összefoglaltam a közszolgálati bérrendszer korábbi működésének legfontosabb jellemzőit (lásd 10. 11. számú kép).
Ma nincs rendszerszintű szabály.
Nincsenek egyéni normatív garanciák.
Ellenben:
- van 24 féle bérezési szisztéma. (lásd 12. számú kép)
- Van tól – ig-os bértábla amely kontroll és számon kérhetőség nélkül biztosítja a munkáltató önkényes döntését.
- A költségvetési törvény az éves közszolgálati bérfejlesztési lehetőséget – ha van ilyen – nem a tárcák költségvetésében állapítja meg, hanem egy összegben tartalmaz központi keretet.
Na vajon ki dönt erről?
Kormányzati médiából tudjuk, hogy a minimálbér esetleges jelentős növelése érdekében egységesítenék, a minimál tarifákat, úgy, hogy, a mai minimálbér és szakmunkás bérminimum súlyozott átlagát vennék alapul.
A versenyszférában ennek az intézkedésnek a hatását nem tudom megítélni, de a közszférában ez biztos, hogy beláthatatlan feszültséget okozna, mert – mint az előbbiekben bemutattam – itt nincs alku és a mai törvényi keretek meggátolják az érdemi nyomásgyakorlást.
Egy ilyen intézkedésről csak abban az esetben lehet a közszférában tárgyalni, ha garanciát adnak arra, hogy a felsőfokú képesítéshez kötött munkaköröknek minden szakmai területen jogszabály által garantált diplomás bérminimumot állapítanak meg.
A közszféra kb. 700 ezer munkavállalójából ma:
- 330 ezer fő felsőfokú végzettséghez kötött munkakörben dolgozik,
- 30-35 ezer fő az alapfokú képzettséggel rendelkezők száma,
- és mintegy 340 ezer fő a középfokú végzettséggel dolgozók száma. Ennek az állománynak közel fele (160.000 fő) csak a szakmunkás bérminimumot kapja.
Mi lesz velük? Beragad a bérük mai összegen? Ennyi a munka erőpiaci értéke a középfokú végzettségnek?
Ezért kell közös erővel a tisztességes érdekegyeztetés visszaállításáért harcolni, amelynek első lépcsője lehet a nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozása (lásd 13. számú kép).
Válaszaink a kérdőívben feltett kérdésekre.
- Legyen a (magyar) minimálbér az átlagbér 60%-a.
- Legyen a nemzeti átlagbér 80%-a a garantált bérminimum.
- Hozzuk létre a közszolgálati diplomás bérminimumot. Ennek mértéke legyen azonos a nemzeti átlagbérrel.
- A jelenlegi minősíthetetlenül alacsony közszolgálati keresetek javítása érdekében a kormány állítsa vissza a 13. havi fizetés intézményét (lásd 14. számú kép).