Az MKKSZ Elnöksége szeptember 11-én ülést tartott, melyen végre személyes részvétellel lehetett részt venni. Boros Péterné elnök előterjesztésében napirenden volt a szeptember 28-ai Országos Választmányi ülés előkészítése, az MKKSZ 2021. II. félévi és 2022. I. félévi programja. Fehér József tájékoztatta a testületet az éves költségvetés helyzetéről, a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány 2020. évi működéséről és az MKKSZ Kft. 2020. évi gazdálkodásáról valamint az új MKKSZ székhely átalakításának helyzetéről. Völgyiné Szegedi Ildikó a támogatási rendszer működéséről tájékoztatta az elnökséget.
Boros Péterné beszámolt az előző elnökségi ülés óta végzett munkáról. Ennek keretében szólt arról, hogy a CESI és az MKKSZ közös nyilatkozata az LMBT ellenes törvényről igen jelentős szolidáris lépés volt. Ez egy értékrendi nyilatkozat volt, a CESI-ben ezt 25 ország vezető szakszervezeti tisztségviselői fogadták el. Jelentős megmozdulás volt a Szakszervezetek Akciószövetsége részéről a Karmelita Kolostor, – azaz Orbán Viktor munkahelye – előtt tartott sajtótájékoztató. Ekkor hoztuk nyilvánosságra azt a teljesen elfogadhatatlan helyzetet, hogy a sem közszolgálat 2021. évi kereseti helyzetéről a Kormány nem hajlandó tárgyalni, sem a 2022. évi keresetnövelésről. Csak mi mertünk szólni arról, hogy a 2022. évre tervezett választási célzatú adócsökkentések, és a magasabb jövedelmű gyerekes családoknak történő adóvisszafizetések óriási feszültséget fognak okozni úgy, hogy a keresetnövekedés a közszférában csak a minimálbér és bérminimum növelés kapcsán fog megvalósulni. Az MKKSZ elnöke előadóként vett részt a PDSZ nyári vezetőképzésén, ahol megfogalmazták, hogy a közszolgálati bérrendszerek újra legyenek kiterjesztve valamennyi közszolgálati ágazatra. Harcolni kell, hogy megmaradjon és eredeti tartalmának megfelelően érvényesüljön a Közalkalmazotti törvény. Elnök asszony az országos érdekegyeztetés hiányosságaként említette, hogy többszöri sürgetésre sem hívták össze a KÉF ülését. Majd a tájékoztató végén elmondta, hogy sikeres volt a Fiatalok Képviselete és az ONYT beszámoló-választó tanácskozása, valamin a Közterület-felügyeleti OSZT új testületet választó ülése is.
Ezután az Országos Választmány szeptember 28-ai ülésével kapcsolatos előterjesztések véglegesítésére került sor. Az OV ülés eredetileg május végére lett tervezve, de akkor még online ülés lett volna, most viszont személyes részvétellel megtartható. Elfogadásra került az elnökségi beszámoló, az alapszabály módosítás, valamint a meghívó, melyet már meg is kaptak az OV tagok. A 2021. II. félévi és a 2022. I félévi program sajátos része az MKKSZ új székhelyének kialakítása és a költözés végrehajtása.
Völgyiné Szegedi Ildikó TEB elnök a támogatási rendszer működéséről számolt be. A támogatási igények általában jövedelem kiesés (betegállomány, orvosi kezelés, műtét) és temetés miatt jelentek meg, de gyakori volt a gyermeknevelés támogatása is. Központi forrásból 2020. évben összesen 38 fő kapott összesen 777 ezer Ft támogatást.
Fehér József, a kuratórium elnöke tájékoztatást adott az Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány 2020. évi működéséről. Az 1 %-ból 2020-ban 543 ezer Ft folyt be, egyéni befizetés pedig 379 ezer Ft volt. Ebből segély és támogatás lett kifizetve összesen 49 tagnak 667 ezer Ft értékben. Sajnos az alapszervezeteknek szóló 100 Ft-os támogatási akció alig indult meg. Fehér József, mint az MKKSZ Kft. ügyvezetője beszámolt a Kft munkájáról. A Kft. eredményesen gazdálkodott, az MKKSZ vagyonának a kezelője a Kft. Az Abonyi 31. sikeres eladása után annak átadása, és a költözködés megszervezése, a Róna 87. alatti székhely átépítése és birtokba vétele valamint a fejlesztési alapképzés jelentős feladatot jelent továbbra is.
Dr. Marosi János