Kedves Kolléganő!
Kedves Kolléga!
Tájékoztatlak Titeket, hogy az MKKSZ betartja a vonatkozó jogszabályokat (lásd alább), legfőbb értéknek tartja az emberi életet és az egészséget, ezért a 2020. március 18-ára hirdetett MKKSZ Szociális Országos Szakmai Tanácsa elmarad.
„A kormány március 11-én a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletben veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ebben kéri az állampolgárok együttműködését. A 41/2020.(III. 11.) Korm. rendelet 4. §-ában többek között a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket betiltják, melynek betartása a rendező illetve a helyiség üzemeltetőjének felelőssége. Bár ez a tiltás a munkahelyekre, éttermekre és bevásárlóközpontokra nem vonatkozik, úgy véljük, a döntés indokolt, szakszervezeti tagjaink egészségének megóvása kiemelkedő érdekünk.”
A napirendek
- Szociális ágazati sztrájk. „Ami eddig történt és, ahogy most állunk.”
- Szociális OSZT tisztségviselőinek áttekintése, szükség esetén pótlása, hiányzó OV delegáltak és póttagok megválasztása.
- Tagtoborzó kampány
- Javaslatok, ötletek a sztrájk mellett, mint nyomásgyakorló és figyelemfelkeltő eszközök.
- Egyebek
továbbra is indokoltak, ezért az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen gyűjtjük az ezzel kapcsolatos véleményeket. Kérünk benneteket, hogy értékeljétek a szociális ágazatra vonatkozó MKKSZ sztrájkköveteléseket, valamint a kormányzat által az ágazat dolgozóinak biztosított keresetnövelés szerény mértékét. Alkalmazkodunk a COVID-19 koronavírus által az életvitelünk átmeneti megváltoztatására vonatkozó elvárásokhoz, de fenntartjuk azt a fontos alaptörvényben rögzített jogot, amely a sztrájk követelések megfogalmazására irányadó. Abban bízunk, hogy vissza fogunk térni az élet régi kerékvágásához, és ott folytathatjuk – ha lehet még nagyobb erőfeszítéssel – ahol azt abbahagytuk. Reméljük, hogy mindenki megtanulja, hogy csak az összefogás hozhat eredményt.
Ui.: 2020. március 13-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Államtitkárságánál Simon Attila István Helyettes Államtitkárral tárgyaltunk arról, hogy biztosítsa az állam és a többi fenntartó a szociális ágazatban dolgozók részére az egészségbiztonság feltételeit (nem csak szájmaszk és fertőtlenítő szer). Kiemelten kértük, hogy az összes intézkedés vegye figyelembe a szociális és gyermekvédelmi intézmények koronavírus fertőzés beláthatatlan ellátotti és dolgozói következményeit. Gyorsított eljárásban alkalmazásra képes eljárásrendeket és protokollokat várunk el. Az ezzel kapcsolatos dolgozói kérdéseket gyűjtjük és továbbítjuk az EMMI illetékesei számára. Kérjük, hogy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjétek ezeket!
Budapest, 2020. március 16.
Üdvözlettel: Boros Péterné