„Mikor kaphatják meg a szociális ágazatban dolgozók a lelkiismeretes munkájuk után járó méltó elismerést?” – tette fel az írásbeli kérdést Rig Lajos (Jobbik) országgyűlési képviselő Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének.
Az államot mintegy háromszor kisebb veszteség érte, miközben Budapest nem hagyhatja elszaladni a hiányt, szemben a központi költségvetéssel, amelynek deficitje a tervezetthez képest jóval nagyobb lesz – mondta az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese. Annak kapcsán, hogy a kormány szeret arra hivatkozni, az államot ütötte meg a legjobban a válság.
Online sztrájkba kezdett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) október 27-én a szociális ágazat dolgozóinak 500 ezer forintos pluszjuttatásáért. A szakszervezet hangsúlyozza: nem vitatja az egészségügyi dolgozóknak kiszabott jutalmat, sőt együtt örül velük. Ugyanakkor kiemeli, ugyanilyen mértékű elismerés jár a szociális ágazat minden dolgozójának is. A sztrájk részeként a szakszervezet Facebook-oldalán arról kérdezte az ágazat dogozóit, mire költenék az 500 ezer forintos jutalmukat, amennyiben ők is megkapnák azt.
- ON-LINE ISKOLA PLAKÁTJAI, ELSŐ NAPTÓL AZ ÖSSZEFOGLALÁSIG
- Szakszervezetek: Történelmi jelentőségű lehetőség az európai minimálbér bevezetése
- A kutatók közalkalmazotti státuszát is elvennék
- A Szakszervezeti Akciószövetség közös nyilatkozata az európai minimálbérről
- TE MIRE KÖLTENÉD?
- 500.000,- FORINTOT MINDEN SZOCIÁLIS ÁGAZATI DOLGOZÓNAK!
- A SEGÍTŐK SZAVA
- ÖTSZÁZEZREN AZ 500.000-ÉRT!
- AZ UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP
- Kitartás