Az MKKSZ vezetői 2026. február 7-én délelőtt vezetői értekezleten tanácskoztak a Róna utcai székházban, majd ezt követte délután az elnökségi ülés. A vezető értekezleten Boros Péterné elnök tájékoztatta a tisztségviselőket az elmúlt 2025-ös év szakszervezeti működéséről, majd szólt az Elvárások és javaslatok dokumentumról. Ezután Sütő-Komláti Gyöngyvér FEB elnök ismertette a FEB vizsgálatát a tagdíjfizetés ellenőrzéséről. A délutáni elnökségi ülésen az MKKSZ Alapszabálya és SZMSZ-ének módosításának 2. szövegjavaslata volt napirenden, valamint a testület tárgyalt a Pénzkezelési Szabályzatról és a 2026. évi költségvetésről első olvasatban.

Kedves Közszolgálati Dolgozók!
Kedves MKKSZ Tagok!

Magyarország választópolgárai 2026. április 12-én a szavazó urnák elé járulnak, és májusban új összetételű parlament kezdi meg munkáját. Ezután megalakul a kormány.

Szakszervezetünk az elmúlt három és fél évtizedben alapkövetelménynek és megőrizendő értéknek tekintette a szigorú pártpolitikai semlegességet. Az MKKSZ a mindenkori kormányt (helyi szinten a mindenkori önkormányzati vezetést) tekintette partnerének és ma is ez vezérli magatartásunkat. 

Napjainkban érzékelhetően nagy a várakozás az új kormány intézkedéseit iránt. A közszolgálat munkavállalói (és tegyük hozzá a közszolgáltatásokat igénybevevő állampolgárok számára is) rendkívül fontos, hogy az új összetételű parlament és a kormány milyen intézkedéseket tervez, milyen hosszabbtávú változtatásokban gondolkodik a közszférát illetően.

Az MKKSZ létezése során többször bizonyította, hogy konstruktív, hiteles – azt is mondhatjuk, hogy – sok szempontból “sikeres” munkavállalói érdekképviselet. Az általunk képviselt munkavállalói közösség, és az MKKSZ több ezer tagja képes arra, hogy elvárásait, igényeit valamint szakmai és érdekképviseleti kezdeményezéseit komplex módon megfogalmazza.

Érdekeltek vagyunk abban, hogy az új kormány programja minél jobban tükrözze a közakaratot. A politika és a gazdaság szempontjai mellett vegye figyelembe azok elvárásait is, akik a közszolgálat valamelyik ágában találták meg hivatásukat. Ők nem egyszerűen csak érintettjei, hanem a maguk területén végrehajtói is lesznek a kormányzati programoknak és akaratnak. 

Az ő képviseletükben ajánljuk fel a leendő kormány programjához gondolatainkat, javaslatainkat. 

Ez a munkadokumentum nem lezárt.

Várjuk tagjaink és a közszolgálati dolgozók véleményét, javaslatait az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

14 pontban foglaltuk össze „Mit várunk a kormánytól"

Elvárásaink és javaslataink részletes kifejtését ez a dokumentum tartalmazza.

Budapest, 2026. február 

Boros Péterné
MKKSZ elnök

A Női Minimum határozott válasz azokra a méltánytalanságokra, amelyekkel a magyar nők nap mint nap szembesülnek. A követelések több női civil szervezet összefogásából születtek meg. Írd alá te is a Női Minimumot, ha ennél kevesebbet te sem fogadsz el!

Mötv – 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

„2.§ (2) Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek.
(3) A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat.”

Akkor világos, hogy a Kormány határozat a városokra biztosan vonatkozik. A községek korábban már megkapták a 15 %-os keresetnövelést.

Vegyük ezt úgy Tisztelt Kormány, hogy a fenti felsorolásban (2.§(2)) szereplő többi köztisztviselő kimarad a 15 %-os központi forrás biztosítású béremelésből? Ez a köztisztviselők összlétszámának közel 30 %-a. 

De lehet, hogy a jövő héten lesz egy újabb Kormány határozat, amely tovább darabolja a köztisztviselői munkahelyeket, és számba veszi, majd biztosítja a jelenleg óriási nehézséggel küzdő adóelvonással sújtott megyei jogú városi, fővárosi kerületi, valamint fővárosi önkormányzati köztisztviselők központi forrásból nyújtandó 15 %-os béremelését?

Reméljük a Happy End-et! 

Különben ez maga a büntetés!

Ugye Tisztelt Kormány! 

Városi jogállású önkormányzatnál működő 
MKKSZ alapszervezet vezetőjének, tagjainak

Kedves MKKSZ Tagok, MKKSZ Alapszervezeti Vezetők!

Tájékoztatom az MKKSZ tagjait arról a Kormánydöntésről, amely szerint  - sztrájkunk által megerősített követelésünket teljesítve  – a központi forrásból biztosított béremelésből eddig kimaradt önkormányzati köztisztviselők keresetnöveléséhez forrást biztosít.

A Kormányhatározat pontos szövege a következő:

A Kormány 1043/2026. (II. 12.) Korm. határozata az egyes helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők illetményemeléséhez szükséges forrás további biztosításáról A Kormány 1. a közigazgatás hatékonyságának megerősítése, továbbá a helyi önkormányzatoknál folyó rendkívüli szakértelemmel végzett, magas szintű szakmai munka elismeréseként egyetért a  városi jogállású 30 000 fő feletti lakosságszámú települési székhellyel rendelkező hivatalok esetében az  önkormányzati köztisztviselők illetményének méltányos emelésével, az ehhez kapcsolódó központi költségvetési támogatás ütemezett emelésével; 2. az 1. pontban meghatározott célok elérésre érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2026. évben gondoskodjon a  városi jogállású 30 000 fő feletti lakosságszámú települési székhellyel rendelkező hivatalok esetében a  központi költségvetés által biztosított fajlagos támogatás 9 761 000 forint/fő összegre történő növeléséről.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal 
Orbán Viktor s. k.,  

2026.02.25-én ülést tart az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT).
Napirenden szerepel a közszolgálati dolgozók 2026. évi bér- és kereseti helyzetének alakulása. Kérem az alapszervezeti vezetőket, hogy a helyi végrehajtás előkészítéséről, tapasztalataikról, javaslataikról az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tájékoztassanak.
Ezek összegezve készülök az OKÉT tárgyalásra.

Budapest, 2026.02.16.

Tisztelettel: 
Boros Péterné

Csatlakozz az MKKSZ-hez online!

Az MKKSZ on­line rend­sze­rén ke­resz­tül né­hány kat­tin­tás­sal tag­gá vál­hatsz, va­la­mint tag­dí­ja­dat bank­kár­tyá­val fi­zet­he­ted.

Csatlakozást segítő videó1
Csatlakozást segítő videó2

Klubrádió

Hallgassátok bátran!

Támogatási rendszer

FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető


1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42

 


INTERNETES ÁRUHÁZ

Ismét Praktiker hétvége az MKKSZ tagoknak!

2026 I. félév

2026 II. félév

Elérhetőségek

Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244 
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333
A tagdíjak utalása az MKKSZ Gránit Banknál lévő bankszámlájára történhet: 12100011-10420117

A Róna utca 87. megközelítésének lehetőségei

Main Menu